Új nézőpont

Segítő szakembernél jártam a hétvégén. Az ő, és a foglalkozás hatására - de kicsivel hamarabb is már - megfogalmazódott bennem, h mi lenne, ha szeretném ezt az élethelyzetet, amiben vagyok. Írtam már irigységről, közönyről, de pozitív érzésről azt hiszem, kevésbé. 

Egyszerűen lett egy igényem arra, h szeressem azt, amim van. Legyen az szituáció, legyen az tárgy, bármi. Hogy örüljek olykor a körülményeknek. Bele lehet fáradni a szomorkodásba is. 

Jelenleg úgy vagyok vele, h próbálom szeretem azt, h egyedül élek. H kényelmesen fekszem minden éjjel az ágy közepén, és csendben, nyugodtan tudok aludni. Nem horkol mellettem senki úgy, mintha közvetlenül a fejemben ütvefúrnának, mintha nem lenne holnap. Hogy akkor fekszem le, amikor akarok, fent lehetek, ameddig akarok, nem zavarok vele senkit, és engem sem zaklat senki, h aludna. H ha üresen hagyom a mosogatót, akkor üres marad, ha hagyok benne 2 bögrét, akkor 2 bögre várja a megtisztulást. Nem fognak megszaporodni, nem lesznek sokszor annyian. Ha a tiszta ruhát nem hajtogatom be a szekrénybe azonnal, akkor kellemes kilátást biztosító magashegységeket alkotnak a kanapén, és ők sem lesznek többen. Bár itt csökkenhetne a tájegység, nem sértődnék meg érte. 

Szóval most abban a kellemes flow élményben-érzésben vagyok, h szeretem az otthonomat, bár ezzel mindig is így voltam. Lassan 4 éve élek ott, ahol, és még mindig van, h hazaérve köszönök a lakásnak. Úgyhogy az életterem szeretete mindig is megvolt, a helyzetemet kezdtem el másként nézni mostanában. És most magamnak mondom, h remélem, h ez sokáig ki fog tartani, mert ezen az oldalon jobb.