Mit iszik a magányos ember? Egyedül lét.

Ez a poszt úgy indult, h akartam írni egy egyedüllétes posztot, verset, bármit. Aznap egészen rajtam volt ez a hangulat, h megmutatom kicsit, h én hogyan élem ezt meg. Csak aztán előbújt belőlem a spiribb hajlamú énem, és nem engedte kitenni pont egy tízmilliószoros napon. Hiszek abban valahol, h a szavaknak teremtő ereje van, de a másik oldalon meg ott van az is, ami van. És ilyenkor nehezen döntöm el, h mi volt előbb, a szavak, vagy az egyedüllét.

Egyedül kelek, egyedül botorkálok ki a konyhába,

Egyedül vagyok, míg vizet engedek egy pohárba.

Egyedül veszek be vitamint, egyedül zuhanyzom,

Egyedül öltözöm és egyedül kell indulnom.

Egyedül ülök a tömegben a buszon,

Egyedül süti a Nap közben az arcom.

Egyedül töltöm a napomat a munkában,

Egyedül vagyok, de itt legalább nem bántam.

Egyedül érek haza az egyedül lakásba,

Egyedül vagyok ennyire, de ezt senki sem látja.

Egyedül töltődöm, miután merültem,

Egyedül vagyok, de magamhoz már közelebb kerültem.  

Egyedül hajtom a fejemet álomra,

De mit nem adnék azért, ha valaha ez változna.